RAZZAPURA EVENTS

 Ahol a RAZZAPURA  kiállította termékeit:
VERONA Lovas Show (Italy) 2010- az új leszárító lótakaró 
fotok:  Razzapura Italy
 









Razzapura Italy Show:
Padova, Abano Therme, Verona,
Milano, Manerbio, Róma, Köln






PRESS / Media

PEGAZUS: 2010. Február
(szerző: Somogyvári Anett)

-->
Tiszta sport – Tiszta szenvedély
Razza Pura - olasz lovas alsóruházat
Magyarországon is kapható a forradalmian új, lovasoknak tervezett olasz Razza Pura alsóruházat. Hazai  forgalmazója az L & F Kft, képviselője Melczer Irén,  a díjugrató ifjúsági bajnok 
Fa Lili édesanyja mutatta be a kollekciót. Azóta szó szerint a saját bőrömön is tapasztaltam, hogy ebben a hideg téli időben is működik a ruha hőtartó képessége, emellett tényleg olyan puha és kényelmes viselet, mintha egy „plusz bőr” lenne rajtam.
A Razza Pura egy olasz Louise család tulajdonában levő cég, Észak-Olaszországi székhellyel. Több, mint öt éve gyártják ezt a különlegesen finom, funkcionális fehérneműt. Silvia Louise egy gerincsérüléses súlyos lovasbaleset utáni lábadozása alatt gondolkodott el azon, hogy miben lehet még javítani a lovasok helyzetét. Miközben sok pénzt költenek lovaikra és a lovas felszerelésekre, a saját egészségük, például az intim testrészeik védelméről megfeledkeznek. Egyik társuk, a profi lovas körökben súlyos műtéten átesett díjugrató esete indította el a gondolatot, így született meg a speciális lovas alsóruházat készítésének ötlete.
Silvia partnere, az olimpiai válogatott lovas Vincenzo Chimirri és számos profi olasz lovas támogatta a munkájukat. A kivitelezésben gyakorlott  olasz szakemberekkel dolgozott a legmegfelelőbb formák megteremtésében és a legkorszerűbb anyagok felhasználásban. 7-8 hónapig teszteltek egy-egy darabot válogatott  lovasok segítségével, hogy megvalósulhasson a legmegfelelőbb dizájn a különböző szakágak lovasai számára. A gyártás során eleinte nem törekedtek nagyobb mennyiség forgalmazására, a profi lovasokat tűzték ki célcsoportul, miután a napi több lóval végzett munka során az ő egészségük szolgál leginkább védelemre, és az ifjabb korosztályt tekintve a megelőzés gondolata játszott főszerepet. Pár évvel a termékek megszületése után a siker és az igény önmagáért beszél. Az idei CSI5*-W  Veronai versenyen és vásáron a RAZZA PURA azt tapasztalta,  már nemcsak a profi lovasok, hanem a hobbilovasok és egyéb sportok (pl. kerékpár, motor, spinning) művelői is nagy érdeklődést mutattak a Razza Pura fehérneműk iránt. 
Miért és hogyan kezdtél el foglalkozni a Razza Pura magyarországi forgalmazásával?
Amikor a lányom Lili elkezdett több lovat, köztük problémás lovat is  lovagolni, edzője, társai lovaglása során is láttam mennyi igénybe vételt jelentenek az  ugróedzések, és az  idomító munkák. 2007 óta próbáltam  megtalálni azt az alsóöltözetet, amely megkönnyíti a lovas öltözetét, munkáját, kiküszöböli a fölöslegesen jelentkező kellemetlenségeket. 2009-ben az olaszországi Abano Therme-ben a CSI gyermek-ifi-junior versenyen ismertem meg Razza Pura –t. Szűkös időbeosztásunk miatt már csak otthon döbbentem rá, hogy nem vásároltunk belőle. Hazaérkezésünk után felvettem a kapcsolatot a céggel, kiderült nincs partnercégük a környező országokban, viszont jelezték, hogy kiszolgálnak és felvetették a termék forgalmazási lehetőségét Magyarországon. Nem volt idegen a gondolat, hisz így kezdtük 1998-ban a TBS hajós ruhák és cipők forgalmazását is. Pár telefon és e-mail után személyes találkozás a cég székhelyén. megismerhettük egy igen erős, több lábon álló családi cég hátterét,  személyesen is meggyőződhettünk arról, hogy a ruhákhoz használt anyagok mind magas minőséget képviselnek, és Made in Italy. Ezaz egyik  nagy értéke. Elhoztuk az első készletet, melyről Lili és pár lovas rövid tesztelése során bebizonyosodott, hogy valóban színvonalas, funkcionálisan jól átgondolt termékről van szó.
Az első nagyobb mennyiséget a Széchényi Emlékverseny idejére hoztuk és nagyon örültünk, hogy a BLK egy esti koktél party keretében lehetőséget nyújtott a fehérneműk bemutatásra. Ma is jóérzéssel gondolok a lovasok nyitottságára és érdeklődésére, amilyen természetesen fogadták el a meghívásunkat.  Különdíjat ajánlottunk fel a „Legelegánsabb lovas”, egy férfi és egy női lovas számára, melyet Dudás Nórának és 
Jamie Wingrave-nek ítélt a versenyrendezőség. Az OTP világkupa CSI**W számának Razza Pura Különdíját pedig Jörne Sprehe német lovasnőnek, a nagydíj győztesének ítélte a zsűri.
Nem a profit hajtott, hanem valamiféle ma már nem divatos jószándék, hogy megismertessem itthon is, hogy túlöltözöttség nélkül,  jóérzéssel,  sérüléseket, kellemetlenségeket megelőzve felszabadultabban is lehet ezt a sportot űzni. Lili édesapjának, Fa Nándornak a  vizes sport karrierje során szerzett tapasztalatai is azt mondják, hogy a  nedves, izzadt, vagy esőtől áztatott sportoló szervezete részben edződik, de a fiatalok számára még szinte észrevétlenül elhasználódik.
Hobbi lovasként Lili és én is megszenvedtünk a bokkoló, kirugó, ágaskodó öttusa lovak nyergében, kivált az első, saját gazfickóval,  a telivérezett Montival. Az olasz partnerem az egyik lovastársukkal történt súlyos esetről is mesélt, ami a fiatalember sportpályafutásába került, egy műtét következett, amely a férfiak egész életére kihat. MEGELŐZÉS, ez volt a fő gondolatom, amikor belefogtam. A saját gyerekem és lovas társai egészséges jövőjére gondoltam, mert ők most még „csak” lovagolnak. Ami később fáj, azt most még nem érzik.
Kinek ajánljátok a Razza Pura ruhákat és kiegészítőket?
Elsősorban azoknak a profi lovasoknak nyújt nagy könnyebbséget, akik napi rendszerességgel több lóval foglalkoznak. A gyakorlatlanabb lovasnak azért, mert ő  még védtelenebb de a lovasnadrág alatt hordják valamennyien a legérzékenyebb részeiket. Megelőzhető a  felfázás, tompítja a nyeregkápába ütközést, elkerülhetik a horzsolódásokkal járó kellemetlenségeket és fertőzésekkel járó következményeket. 
Kipróbált  lovasoknak is megkönnyebbülést jelent egy kis finomság, kényeztetés, amit ez a lovas fehérnemű nyújt.
Hozzáértők véleménye szerint helyes üléssel, tudatos lovas mozdulatokkal eredményes a  lovas munka. Ellenben a fájdalmaktól, rosszérzésektől kísért, helytelen kényszertartásban adott „utasításokat” a ló félreértheti, a lovas pedig duplán szenved. Apróság, és nem is gondolunk rá, de egy rossz helyen összegyűrődő, átlagos szabású és anyagú alsónemű  helytelenül befolyásolhatja a lovas ülését, a feltörések miatt kényszertartásban lovagol, össze-vissza igazgatja magát, eközben oktalan csavarodásokkal  terheli és sérülésnek teszi a pl. derekát és össze-vissza dörzsölődik, horzsolódik  fölöslegesen a bőre ott,  ahol a legérzékenyebb. A ló pedig azt sem tudja mit fészkelődik ez az ember már megint ott fönn. 
Most előre akar a menni, vagy hátra? Van erre sok kreatív megoldás,  birkaszőr a gatyában,  vastagon odakent szarvas faggyú stb... és van most már a RazzaPura.

Milyen az eddigi fogadtatása a termékeknek Magyarországon?
Nem tömegtermék, a fejlesztő  célzottan a profiknak gyártotta, így árszínvonalát  tekintve sem tekinthető tucatholminak. Bár minden relatív, ismerve a lótartás és versenyeztetés költségeit. Amíg pl. egy „tizenezres” istállótakaró a ló egyetlen hempergése alatt szétszakadhat, addig egy hasonló áron kapható, intim problémákat megelőző, kiváló minőségű holmira sajnálna a lovas költeni? Meglepően hamar és sokan túlléptek idehaza ezen a gátláson, fiatal lányok vásárolnak a párjaiknak, édesanyák a fiaiknak. Váratlanul őszintén érdeklődnek és beszélnek problémáikról a  lovasok és apránként kóstolgatva vásárolnak. 
A legnagyobb igénybevételnek kitett profi lovasoknak ígértük a bevezetés időszakában, hogy az aktuálisan adható kedvezménnyel vásárolhatnak.
2010-ben néhány olyan lovas üzlettel szeretnénk megállapodni, akik megfelelő körülményeket tudnak biztosítani e speciális, finom alsóneműk árusítására. Akik elfogadják, hogy van az a termék csoport, ami  a kereskedő számára az üzleti profit alapját képezi, és van a másik  termékfajta,  ami épphogy hoz a konyhára, de az üzlete imázsát növeli ha  a lovasok egészségét is  szem előtt tartva exkluzív minőségű, speciális termékeket is forgalmaz. Ez utóbbi a Razza Pura. Addig is telefonon, e-mail-en keresztül fogadjuk a megrendeléseket.
Mi jellemzi a Razza Pura lovas alsóruházatot és milyen speciális anyagokból áll?
A gyártó a  legfrisebb anyagtechnológiai fejlesztéseket alkalmazva garantálja a maximális komfortérzetet minden évszakban és a sport bármely területén. Elismert sportolók segítségével fejlesztették ki, azzal a fő céllal, hogy megvédje a test legérzékenyebb zónáit az ismétlődő ütésektől, a különösen nagy nyomással és dörzsöléssel járó fizikai hatásoktól, amelyeket természetesen gyakran kísérnek kellemetlen irritációk. Különleges hőszabályozó képességével a ruha a legextrémebb hőmérsékleti körülmények között is megtartja a test optimális 37C°-os hőmérsékletét.
Az alsóruházatban felhasznált anyagok:
Crabyon: crab-ion –a rák kitinpáncéljának antibakterizáló, sebgyógyító képességét modellezi –egészségügyi célra, sebészeti felhasználásra fejlesztették (pl. női bugyik, férfi boxerek ülésbetéte).
Tactel és Taslan: nagy sűrűségű rugalmas, ultravékony, mikroszálas anyagok, különleges szellőzésük minden hőmérsékleti körülmények között száraz, kellemes érzést nyújt a bőrnek (pl. trikók, alsónadrágok, kesztyűbélés, vékony zokni.)
Lenpur: a faanyag és a mikroszál kombinációjából fejlesztett szálszerkezet, természetes anyag, puha, elasztikus érzést nyújt (pl. vastag zokni).
Carbon: meleg tartó, antisztatikus, antibakteriális és kopásállóságot eredményez (pl. vastag zokni lábfej és talprésze).
Ruco-Ice - az izzadtság kipárolgását segíti, gyorsan száradó textíliát eredményez.
Seamless: varrás nélküli technológia, bőrhöz, testhez simuló anyagot ad, amellyel elkerülhető kidörzsölődés és az, intim testrészek elfertőződése.
Silver Plus: Olyan eljárás mely megsemmisíti a testszagot okozó baktériumokat és akár órákkal a megerőltető edzés után is biztosítja a ruha kellemes illatát.
Melyek a legnépszerűbb termékek?
Mindenki a zoknival kezdi, abból  hiba nem lehet, a  nyár során a vékony fekete térdzokni volt  a sláger. 
Ezt követi  a szilikonbetétes alsónemű (női bugyi és ún. coulotte-azaz francia fazonú  bugyi és a férfi boxerek) – ha bevált, utána 2-3 db-ot vesznek. A tél beálltával keresik a női-férfi pólókat, a légiesen könnyű  hosszú ujjú  pólókat és hosszú alsónadrágokat, a vastag zoknit Lenpur és carbon szálból, és a lehelet vékony melegentartó kesztyűbélést.
Megkérdeztük Lilit is, - aki a kezdetektől fogva használja a ruhákat és a kiegészítőket – mi a véleménye róluk.
Nagyon jók a tapasztalataim, télen nem kell túlöltözni, ezáltal sokkal könnyedebbé válik a lovaglás. A zselés bugyi használata első gondolatra  furcsa volt, viszont a használat során szó szerint  a saját bőrén érezheti  a lovas, mi a különbség. A testhez simuló lovasruházat ellenére egyáltalán nem látszik a zselés betét, mert a nagyon vékony, hajlékony légáteresztő szilikont jól helyezték el a tervezők. Rendkívül kényelmes benne lovagolni, megkíméli az embert az átlagos fehérneműben elszenvedett kellemtelenségektől. Keményebb ugróedzés során, vagy problémás ló nyergében, főként az idomító munkánál érezhető az előnye. Egy átlag civil bugyi gyakran összegyűrődik lovaglás közben, ez a zselés alsó soha. A légáteresztő szilikon nem izzaszt és anyagából eredően fertőzést megelőző szerepe van a mi sportunkban, ahol a lovas nadrág anyagán átszűrődő,  nem éppen steril por ott van az ember bőrén az év 365 napján órákig a munka során.

Felfázás , átfázás ellen is kiválóan véd. A hosszú alsónadrág és trikók is lehelet vékonyak, puhák, szinte mindenhol varrás nélkül készültek, észrevétlenül vékony a lovaglónadrág alatt, kényelmes, hamar szárad, megizzadva is sem fázom át. A hosszú alsó térd alatt vékonyabb anyagból készült, így a nincs a csizmaszár sem túltömve. Kétféle zoknim van, nyárra egy lehelet vékony, de most télen csak a vastagabbat használom. melegen tartja a lábam a szénszállal kombinált vastagított talprésszel. Ezt a zoknit még nyáron kipróbáltam, teszt célzattal négy napig lovagoltam ugyanabban a zokniban a legnagyobb melegben és még a negyedik nap után sem tapasztaltunk semmilyen kellemetlen szagot!  Na azért mosunk ám!
Imádom a legújabb vékony trikókat is, fantasztikusan puhák,  használat során és a mosógépből kiszedve is jellegzetes, légies illatuk van. Férfiak és nők részére  télen-nyáron hordhatók, légáteresztőek és izzadtan is megtartják a test  optimális 37C°-os hőmérsékletét, azóta nem fázom át a huzatban. A szabásvonala és anyagszövése miatt versenyruházat alatt tökéletesen követi a test vonalát. Amellett, hogy nagyon finom puha anyagból készülnek ezek a ruhák, gondos tisztántartás mellett tartósak, sokszori mosás után is megőrzik a minőségüket és a gyártás során biztosított különösen finom illatukat. Aki egyszer elkezdi viselni, megérti a varázsát. Egy ellensége van persze a finom holminak, tépőzártól távol tartandó.
A RAZZA PURA referencia személyiségek között találjuk pl. a nemzetközi lovas sportból ismert 
Juan Carlos Garciát, aki többek közt a 2009 Global Champions Tour  Doha–i forduló győztese,  Vincenzo Chimirri, az athéni olimpia olasz díjugratója, sikeres olasz díjugrató,  népszerű lovas edző, valamint a neves olasz Bologni család lovasait.
Kapcsolat: mixfa@fahajo.hu tel: +36 70 319 83 33
Képek: http://landf-razzapura.blogspot.com/ vagy  www.razzpura.it

*
Megjelentünk, kiállítottunk, forgalmaztunk és Külön Díjat adományoztunk:
Gróf Széchényi István Emlékverseny Tattersaal 2009 és 2010
VERONA Lovas Show (Italy)  2010
Díjlovas Napok Pulai Lovaspark 2010
CSI Ch J Y Gut Reihof - Austria 2010
Military Nemzetközi Bajnokság Kaposvár 2009
OTP Lovas Világkupa 2009

*

Megrendelésre a Razzapura terméket
utánvéttel postázzuk.
Várjuk megrendeléseiteket. 
e-mailben vagy  SMS-ben:
L&F Kft. contact: 
Melczer Irén  email: mixfa@fahajo.hu mobil tel: +36 70 319 83 33